2013. január 21., hétfő

Django Unchained

Kötelező!
Tarantino megint megcsinálta. Ez a szemétláda már megint egy olyan isteni filmet alkotott, amit még évekig fogok újra-újranézni.
A Django western a legjavából, körítve Tarantino fanyar, helyenként morbid humorával. Nincs finomkodás, szuperhősös pipiskedés, nincs éppen-csak-súrolt-a-golyó-és-felállok-még-háromszor főgonosz, nincs politikailag korrekt módon megkímélt nő.
A szereplők beleadtak apait-anyait a karakterekbe: a fogorvos-fejvadász, aki maga mellé veszi, majd elkíséri Django-t az útján valami hihetetlen humorérzékkel és eleganciával teszi el láb alól a keresett bűnözőt (és mást is, de ezt majd meglátjátok :D); Monsiuer Candie arrogánsan úr-karaktere szinte rá lett öntve DiCapriora; a Samuel L. Jackson által alakított öreg fekete szolga meg a végére a szememben már szinte fehér volt, annyira beleivódott évtizedek alatt a fehérek lenéző, lekezelő mentalitása a feketékkel szemben.
Ők mind-mind csak a körítés Django szép fokozatosan megerősödő és egyre magabiztosabbá váló karaktere mellé: a rabszolgából lett szabad ember, majd fejvadász, majd a felesége megmentésére igyekvő férj.
A Tarantinora jellemző brutális realitás mellett a másik leglényegesebb és legerősebb eleme a filmnek a párbeszédek: ahogy alkudoznak az egyik rabszolgára a vacsora alatt, vagy amikor Django és Schultz megisszák az első sörüket a kocsmában, vagy amikor Schultz kidumálja őket a seriff lelövése után kialakuló, elsőre szorultnak tűnő helyzetből... Feledhetetlen a könnyedségük, a sziporkák, amiket elereszt.
Tudom, igen: niggereznek. LE VAN SZARVA! Abban az időben így beszéltek, így viselkedtek a feketékkel, nem volt politikai korrektség. Fogadd el, vagy nézz inkább "Én kicsi pónim"-at... (Egyébként ebben a filmben érdekes módon az egyetlen nem-rasszista pontosan a német pasas :P)
Egyetlen negatív dolgot tudok csak kiemelni, amit én észrevettem: a zene. Bizonyára, ha alaposabban odafigyeltem volna a szövegre, akkor megértem, hogy mi köze lehet a filmhez, de némelyik aláfestő zene nagyon környezetidegen. Westernfilmben még nem hallottam rapet, hát most ezt is megkaptam. Szerencsére csak 1-2 olyan jelenet van a filmben, ahol környezetidegen zene tűnik fel, ezért nem fog a megtekintés rovására menni.
2 óra 40 perc, de minden másodperce megérte.
Nézzétek meg.

2013. január 12., szombat

Paranorman

ParaNorman 5/10
 
Hát... izé...
Úgy ültem le ez elé, hogy egy stopmotion animációs-filmbe oltott kicsit cukormázas horror-komédiával lesz dolgom - és éppen ez az én nagy bajom. Kicsit olyasmire számítottam, mint amit a Bátor, a gyáva kutya (Courage, the Cowardly Dog) esetében kapunk minden epizódnál.
Ehelyett egy ilyen kicsit szórakoztató, kicsit néhol poénos, icipicikét ijesztgetős, helyenként bugyuta gyerekmesét láttam, ami elé nyugodtan oda lehetne ültetni a gyereket, mert ettől tuti nem lesznek rossz álmai. A zombik bugyuták és félősek(!), a lakosok hiperagresszívek. Mintha egy fordított The Walking Dead lenne.
Egyszeri megtekintésre ajánlott felnőtteknek, gyerekeknek többször is lehet.

2013. január 1., kedd

The Hobbit

The Hobbit 7/10

Tetszett. Még nem tudom, hányszor fogom megnézni (talán, ha lesz rendes, angol nyelvű verzió a neten), de tetszett.
Mondjuk én nem találtam nyomát sem a sok üresjáratnak, amiről páran a kritikáikban regélnek, a hosszú Gyűrűk Urás tanácskozás sem volt se hosszú, se Gyűrűk Urás. Uram bocsá' ott volt Gandalf és Elrond a későbbi tanácsban is. Na bumm.
Tény, hogy van egy olyan érzésem, hogy a figurák kicsit... mi is ide a helyes szó... bugyutára sikerültek. Gandalf pár jelenetben határozottan gyerekesnek hat, a törpék meg törpék: zabálnak, isznak, harcolnak. Igazság szerint nekem csak Balin ragadt meg, de ő is csak azért, mert Gimli majd az ő sírján táncolva aprítja a trollt.
Szméagol még mindig isteni. Andy Serkis simán megérdemelne már egy rangosabb díjat, ahogy az utóbbi években láthatatlanul formálja meg a legjobb szerepeket :D
Egy negatívum lenne számomra: amikor menekülnek a goblinok közül és futnak végig a barlangon... Istenem, mintha a Super Mario-t nézném...