2003. szeptember 2., kedd

Izrael és Palesztina

Hamasz, Dzsihad.
Hogy csak néhány példát említsek azon szervezetek közül, amelyeket a hétköznapokban egyszerű terrorszervezetekként jellemeznek.
De vajon tényleg ennyire egyszerűen jellemezhetőek ezek a szervezetek?
Véleményem szerint esetükben nagy hiba terrorizmust emlegetni, tudom most nyilván sokan felkapják a fejüket és sorolni kezdik azokat a példákat, amikor a Hamasz önkéntesei saját magukat bombaként felhasználva robbantást hajtottak végre izraeli területen ártatlan civileket (is) megölve. Ezek tények, de mégsem szabad ennyire leegyszerűsíteni a történteket. Mint ahogy arról sem érdemes vitázni, ki lőtt először.
A média szintén felelős azért, hogy az Izraelben illetve palesztin területeken történt eseményeket egyoldalúan mutatják be. Hisz mit is láthatunk a televíziókban? Robbantás Izraelben, halottak hevernek a földön vagy éppenséggel egy busz roncsai között, a kamera totálban mutatja az áldozatokat. Egy-egy ilyen merénylet után izraeli csapatok hatolnak be az “autonóm palesztin területekre”, és lerombolják a merénylők házait. Hajléktalanná téve a családokat, na de ki bánkódik a palesztin nő és a karján síró csecsemő miatt? Megérdemli, hisz az ő férje vagy fia volt a merénylő, és az már kevéssé sem bántja senki igazságérzetét, hogy az a palesztin nő és csecsemője éppúgy áldozatok, mint a merényletben elhunytak. Arról már ne is essék szó, hogy házakat rombolni korántsem tartozik a civilizált dolgok közé.

Újabb hír, izraeli katonák tüzet nyitottak köveket dobáló palesztin fiatalokra, egyikük egy tizenéves fiú a helyszínen meghalt. Vajon jogos önvédelem volt, amikor állig felfegyverzett és golyóálló mellényt viselő katonák tüzet nyitottak a tőlük távol álló, és maroknyi köveket dobáló fiatalokra?
Még ha el is találta volna őket egy olyan kődarab, abban az öltözékben mit sem éreztek volna annak erejéből. Ez is terrorcselekmény volt?
Másik példa.
A televíziók jóvoltából az egész világ tanúja volt, amint egy palesztin férfi a kisfiával meghúzódott egy fal tövében, az apa hangosan kiáltozott az izraeli katonák felé, hogy ne lőjenek, a következő pillanatban a karjai között tartott kisfiú már halott volt, nemsokkal később a férfi is. Mindkettejüket szabályszerűen kivégezték, mégis senki sem követelt nemzetközi vizsgálatot és a katonákat sem vádolták meg emberiség ellen elkövetett bűnökkel.
Sorolhatnám a példákat még tovább is, mintha nem ugyanazt a mércét használnák ugyanazon cselekmény elkövetésére. Talán emlékeznek néhányan arra, amikor 1994-ben egy Baruh Goldstein nevű vallási fanatikus tüzet nyitott az Al-Aksza mecsetből kilépő palesztinokra 29-et meggyilkolva közülük. Nos, erre az eseményre válaszul döntött a Hamasz az Izraelen belüli öngyilkos merényletek végrehajtásáról.
Nem sok esélyét látom annak, hogy Izraelben valaha is béke lesz.
Helyesebben, addig nem, amíg mindkét oldalon nem látják be: a konfliktusok csak tárgyalások útján oldhatóak meg. Legutóbb úgy tűnt, beköszönthet a béke, a megválasztott palesztin elnököt mindkét oldal elfogadta. A palesztin katonai szervezetek túzszünetet hirdettek…
… És ekkor egy izraeli helikopter tüzet nyit a Hamasz egyik vezetőjének, Muhammed Abu Lebdának gépkocsijára. Válaszul a Hamasz, majd nem sokkal később a Dzsihad is bejelenti a tűzszünet felmondását.
Nagyon úgy tűnik számomra, hogy amíg az izraeli vezetésben jelentős befolyással rendelkeznek a katonai héják addig nem számíthat senki sem arra, hogy tartós béke lesz akár Izrael, akár Palesztina földjén. A helikopteres támadást csak úgy jellemezhetem, hogy annak kitervelése és végrehajtása a békés rendezés elszabotálása volt.